[konzultációs csomagok]

Vargabetűk nélküli és biztonságos utat keresel az egészséges életmódhoz?

Ezzel nem vagy egyedül. Az életmódváltók 90%-a feladja, mert túl bonyolultnak találja. Mutatom az egyszerű módját. Semmi mellébeszélés, időhúzás. Nincsenek felesleges körök. Elemezzük, testreszabjuk, megcsinálod, működik. Nem ideig-óráig, hanem hosszú távon. Nincs többé keserű szájíz, csalódottság, hogy most aztán végleg eleged lett és többször ugyan nem próbálkozol.

Most: bolyongsz az információk dzsungelében. A konzultációk után: testreszabott megoldással indulsz.

{

Elméletben sokat tudtam az egészséges étkezésről, de a megvalósítás a gyakorlatban kevés eredményt mutatott. Az első tanácsadáson kielemeztük a táplálkozási szokásaimat, kitűztünk néhány célt, valamint elkezdtem az átállást a teljes értékű étrendre. Emellett rendszeresen sportoltam és így fél év kitartás után látszott már az első jelentős eredmény: 6 kg fogyás. Ez nagyon jó érzés. 

Kiss Rita
tanár

Értem, de mégis hogyan?

Önsanyargatás nélkül. A teljes értékű táplálkozáson alapuló életmódváltás sikerének kulcsa az, hogy a rendszere egyszerű, logikusan felépített és természetes. Éppen ezért kivitelezhető, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy végre hatékony és hosszú távon is sikeres legyen az életmódváltásod. 

Kíváncsi vagyok magadra ismersz-e?

A születésnapod után elhatároztad, hogy az idén tényleg nekiállsz és megcsinálod az életmódváltásod. Nincs több kifogás. Eddig mindig a család, a gyerekek voltak előtérben, de most már magaddal is ideje foglalkoznod, mielőtt még nem késő. A napi rohanásban teljesen elhanyagoltad a testmozgást, pedig korábban rendszeresen jártál sportolni. Ebédre gyorsan rendelsz valamit, ami egészségesnek tűnik, de igazán nem érsz rá utánajárni, hogy valóban ez e a számodra jó megoldás. Sajnálod az időt rá, főleg, hogy az elmúlt években több módszert is kipróbáltál, de mind csak rövid távon működött. Aztán minden megy tovább a régi kerékvágásban.

Tudod, hogy valamit másképp kéne csinálni, csak nem tudod, hogy mit.

Az idei szokásos éves orvosi vizsgálaton ismét kiderült, hogy nem javultak, hanem egyre inkább a határértékek közelébe kerültek a vizsgált paraméterek. Az orvos nem volt elégedett: a rendszeres mozgást, egészséges táplálkozást és a stressz csökkentését is javasolta. De még nincs késő, csak tenni kellene érte. Összességében jó lenne odafigyelni és egy kicsit egészségesebben élni. De hogyan? És mi fér még bele az amúgy is túlzsúfolt napjaidba? Kezdj el újra kocogni? Az legalább bármikor kivitelezhető. És még ott van a táplálkozás is. Na, a doki erről a témáról sem tudott leszállni. Mégis honnan fogod tudni melyik étel egészséges és melyik nem, ha sosem foglalkoztál vele. Te csak szeretsz egyszerűen jókat enni és kész.

A kezdeti lelkesedésed, a nagy lendület az első pár hét után alábbhagyott. Elkezdesz kételkedni: valóban nekem való ez az újabb divatos fogyókúra? Hogy tudták ezt a barátnőim betartani? Biztosan valami mást is csináltak még, mert én már hetek óta küzdök vele, de a súlyom meg sem mozdul. És az igazat megvallva a zöldségleveket már a hátam közepébe sem kívánom! Inkább ennék egy jó kis gulyáslevest csipetkével, de azt nem lehet, mert tiltólistás. Ma legalább gyümölcsnap van, azt még kibírom valahogy, de hogy mi lesz holnap? Fogalmam sincs…

Miért nem talál ki már valaki egy kivitelezhető módszert, ahol nem kell állandóan résen lenni és kalóriákat számolni!

Hogyan segítek megtalálni az utadat?

Azért van ebben egy kis csavar. Mindenki más, másképpen működik és máshol tart az úton. Ezért az általános megoldások, sablonok egy az egyben nem működnek. Az elméleti alapok fontosak, de legalább ennyire hangsúlyos a gyakorlati kivitelezés, a testreszabás.

Az általam összeállított TÉT módszer (tudd-értsd-tégy), azaz az alábbi 3 pillér a kulcsa annak, hogy sikeresen vedd a kihívásokat.

#1. T = TUDD, hogy mit

Ez csak az első a 3 pillérből, de enélkül összeomlik a rendszer.

Nem véletlenül, hiszen ez adja az egész alapját. Hiába szeretnél egészségesebben élni, ha nem tudod hol tartasz, vagy ha ezzel már tisztában vagy, akkor nem ismered a helyes módszert, ami az egészséged megőrzését támogatja. Az állapotfelmérés és az elméleti alapok nyújtják erre a két kérdésre a megoldást.

A leggyakrabban elhangzó kérdés a konzultációkon az, hogy mikorra fogom a célom elérni. Az attól függ, mi a célod, hol tartasz most és milyen lépésekben tudsz reálisan haladni. Ezért még a célkitűzés előtt megnézzük az állapotfelmérés során, hogy milyenek az életviteli és ezen belül az étkezési szokásaid. Mennyire vagy messze attól, ami az az állapot lesz, ami az egészséged megőrzését támogatja.

Miután az első pillért megismerted, egyszerű és letisztult lesz minden, ami eddig homályos és bonyolult volt. Szerencsére téged már nem lehet ezután az orrodnál fogva vezetni és veled mindent „megetetni”.

A módszerem előnye, hogy teljesen egyénre szabható. Azt a megoldást adja, amit te meg tudsz valósítani és örömmel véghez tudsz vinni. Nem kell az ideális állapottal kezdeni, szakaszokban gondolkodunk és apró lépésekben haladsz.

#2. É = ÉRTSD, hogy miért

Hozod a vágyadat, megtaláljuk hozzá a motivációt, rendelünk hozzá célokat és a megvalósítás lépéseit. A második pillérrel rendbe tesszük ezt a dolgot.

Motiváció nélkül nincs elérhető cél, cél nélkül nincs terv, terv nélkül nincsenek lépések, lépések nélkül nincs haladás. Így viszont a változtatásnak semmi értelme nincs.

Tudod milyen a jó terv? Amit be tudsz tartani és ha kell, akkor rugalmas és módosítható, valamint nem omlik össze. A tervek nem azért vannak, hogy foggal-körömmel ragaszkodj hozzájuk, hanem azért, hogy irányt mutassanak, segítsenek a fókuszt megtartani.

Tiszta lappal indulsz. Minden egyes nap. Az, hogy mi kerül a tányérodra csak rajtad múlik. Erre van ráhatásod. A szervezeted viszont már nem tud választani, mert már csak a bevitt anyagokkal tud dolgozni.

A célodat és az ehhez vezető, lépésekre bontott utat, akkor tudod elérni, illetve végigjárni, ha világos, hogy miért csinálod. Az egész lényege ebben van. 

#3. T = TÉGY érte, azaz a hogyan

Amikor megvan az első két pillér, stabilak az alapok és világos a motiváció, a cél, a terv és a lépések, akkor kezdesz hozzá a megvalósításhoz. De nem akárhogy, hanem testre szabottan.

Nem bonyolult a dolog. Ha az általam kifejlesztett TÉT módszer szerint haladsz, akkor nem maradnak el a sikerek és mindenki a TE titkodra lesz kíváncsi.

A gyakorlatba átültetni az elméletet nem mindig egyszerű, de nem vagy egyedül. Kapsz tőlem segítséget, tippeket, mankót a megvalósításhoz.

Megtanulod miért fontos nemcsak a bevásárló listát, hanem a menüt is megtervezni, és hogy miért nem mindegy mi van otthon a kamrában, a szekrényben. Mi a különbség az egészségedet támogató és nem támogató élelmiszerek között. Valamint azt is, hogy nem az a lényeg mi van ráírva reklámszövegnek a termékekre, hanem hogy milyen a minősége. Miért nem mond a kalória vagy a táplálkozási piramis semmit a minőségről és miért nem az elavult, hanem a modern táplálkozástan az, ami a valódi megoldást nyújtja.

Miért bízhatsz ebben a módszerben?

A teljes értékű táplálkozás tudományos alapokon, az alábbi 3 orvos kutatási és klinikai tapasztalatain alapszik

Dr. Maximilian Oscar Bircher-Benner

 orvos (1867-1939)

A modern táplálkozástudomány atyja. Zürichben a vegetariánus táplálkozásterápiát alkalmazó „Lebendige Kraft” nevű klinika alapítója, ahol többek között növényi eredetű nyers táplálkozással gyógyított. Nevét viseli a világszerte ismert Bircher müzli.

Prof. Dr. Werner Kollath

orvos, táplálkozástudós (1892-1970)

A XX. század legjelentősebb modern táplálkozástudósa. Nevéhez fűződik a Kollath táblázat rendszerének felállítása. Legismertebb tanácsa: „Hagyd meg a táplálékod a lehető legtermészetesebb formájában.“

Dr. Max Otto Bruker

belgyógyász szakorvos (1909-2001)

A modern táplálkozástudomány úttörője, gyakorlati kivitelezője. Évtizedeken át vezetett különböző klinikákat, kórházakat Német-országban, ahol a természetes gyógymódokat részesítette előnyben, melyben jelentős szerepet kapott a teljes értékű táplálkozás.

Miért halgass rám?

Buják Éva vagyok, teljes értékű táplálkozási és egészséges életviteli szakértő.

A valódi megoldást kereső életmódváltóknak segítek online tréningekkel és konzultációkkal az egészségmegőrzéssel kapcsolatos céljaik elérésében.

Szakterületem a teljes értékű táplálkozás. Gyakorlati tanácsokkal, receptekkel segítek neked, hogy mindez egyszerűen és zökkenőmentesen beépüljön a mindennapjaidba. Az elméleti alapok tudományosan alátámasztottak és évszázados múlttal rendelkeznek. Ezt, a már bevált és bizonyított, azóta is időszerű tudást és tapasztalatot ötvözi az általam kifejlesztett TÉT módszer (tudd-értsd-tégy) a mai kor követelményeinek és kihívásainak megfelelően. A gyakorlati kivitelezéshez a napjainkban ismert legújabb módszereket használom.

Jómagam, 2005 óta vagyok elhivatott követője és gyakorlója az egészséges életmódnak, melynek a táplálkozás az egyik alappillére. Teljes értékű táplálkozással 2017 óta foglalkozom. Ha többre is kíváncsi vagy, nézd meg a Rólam oldalt és a Referenciákat.

A bujakevi.hu erre tanít: „A változtatás során nem a lépés nagysága számít, hanem az iránya”.

Értékrendem

egyszerűség és átláthatóság

Ami összetett és bonyolult, azt nehéz feltérképezni, átlátni és megérteni. Ezért jelent például az emberi szervezet működése kihívást és ad feladatot a mai napig a természettudományok számára. Az én feladatom, hogy a táplálkozási elméletek dzsungelében iránymutatást adjak. Célom, hogy az egészséges életmóddal, ezen belül kiemelten a teljes értékű táplálkozással kapcsolatban úgy adjam át a tudást, hogy az a józan ész logikáját kövesse. Ez az alapfeltétele a megértésnek és biztosítja a sikeres gyakorlati alkalmazást, hiszen az egész olyan egyszerű, mint az egyszeregy.

természetesség

A világban mindennek oka van. Az igazi táplálék sem véletlenül a természetes, teljes értékű táplálék. Az alma vagy a búzaszem például úgy tökéletes, ahogy van. Minden tápanyag és létfontosságú anyag, ami megtalálható benne, pontosan olyan mennyiségben, olyan formában és egymáshoz viszonyítva olyan arányban található meg, mint ahogy azt az élő szervezet fel tudja dolgozni, legjobban hasznosítani tudja.

tájékozottság

A táplálkozásra az iskolai oktatás során nem helyeznek igazán hangsúlyt, ezért gyakran nem is tudjuk felmérni azt, hogy milyen összefüggések vannak a táplálkozás, az életminőség és a civilizációs betegségek között. „Az egészség információs probléma”, vallja Dr. Max Otto Bruker. Ezért a honlap legfőbb célja, hogy átadja azokat az elméleti és gyakorlati ismereteket, amelyek birtokában tudatos döntést tudsz hozni az egészséged megőrzésével kapcsolatban. 

az idő tisztelete

Mindenkinek napi 24 óra áll rendelkezésére. A mai felgyorsult világunkban, túlzsúfolt napjainkban nehéz mindenre időt szakítani. Ezért tartom kiemelten fontosnak, hogy az anyagokban (oktatóanyag, cikk, konzultáció), amiket tőlem kapsz, a lényeget adjam át, gyorsan és hatékonyan. Olyan rendszerben, ahogy a legkönnyebben megérthető számodra, hogy az átadott tudás birtokában megalapozottan és felelősen tudj döntést hozni az életmódoddal, a táplálkozásoddal és így az egészségeddel kapcsolatban.

Mire számíthatsz, ha velem tartasz?

És mi lesz, ha tovább keresgélsz vagy maradsz a régi, megszokott módszereknél?

VELEM TARTasz és bejelentkezel

Hú de jól nézel ki, mi történt veled? – kérdezik pár hónap múlva a barátnőid.

Képzeld el, amikor ezt követően meghívod őket egy eszméletlenül finom vitaminbomba reggelire, amit csak 10 perc elkészíteni és megosztod velük a titkod! Tudod, hogy az életmódváltás nekik is probléma és ezután hozzád fordulnak majd, ha egy finom és gyors receptre vagy támogatásra lesz szükségük.

Büszkén dőlsz hátra és nyugtázod, hogy megérte anno venni a bátorságot, és rászánni magad, hogy bejelentkezz a konzultációra.

TOVÁBB KERESGÉLSZ ÉS PRÓBÁLKOZOL

Pár hónap múlva csalódottan látod, hogy ugyanott tartasz, mint ahonnan indultál. Mintha egyhelyben toporognál és az egész időpocsékolásnak tűnik. Mindent kicseréltél, ahogy a neten olvastad. A zsíros dolgokat elhagytad, már csak light termékeket veszel. A cukros dolgok helyett édesítőszert használsz, aminek jellegzetes utóízét most is ott érzed a szádban. A szénhidrátot minimálisra csökkentetted, csak low carb késztermékeket veszel. Valljuk be, nem akarsz már egészséges táplálék címszó alatt fűrészporízű cuccokat rágcsálni!

Nagyot sóhajtva arra gondolsz:  vitathatatlan előny, hogy szinte mindent meg lehet készen venni, de nem hagy nyugodni a gondolat, hogy lehet a konyhában mégis finomabbakat és talán egészségesebbet is készíthetnél…

~

MARADsz A MEGSZOKOTT MÓDSZEREidNÉL

Nem kérsz időpontot, mert meg vagy róla győződve, hogy minden oké lesz, ha maradsz a régi módszernél. Imádod a neten olvasható tuti tippeket. Legjobban az instant megoldások érdekelnek, amik  mindenkinél, azaz 100%, hogy nálad is működnek!

Aztán egy idő után elfáradsz és nem érted, miért pont neked nem sikerül. Az igazat vallva eleged van már abból, hogy hiába lelkesedsz, valahogy sosem a neked való megoldást találod meg.

Őszintén magadba nézel és rájössz, hogy nincs varázspálcád, vagy aranyhalad, hogy teljesítse a kívánságodat, anélkül, hogy tennél érte. Ilyen megoldást tálcán senki nem fog tudni nyújtani neked. Ha TE magad nem teszel érte, akkor senki.

Ha meggondolod magad, mert úgy érzed, hogy egyedül mégsem boldogulsz, nyugodtan kérj segítséget!

R

Időpontot kérsz és BELEVÁGsz

– Látom megfogadta a tanácsomat!
– Pontosan melyikre gondol doktor úr?
– Az életmódváltásra. Egészen megnyugtató, amit most az eredményein látok.    Biztosan sokat dolgozott érte.
– Hát nem tagadom, valóban sokat tettem érte és nem is volt mindig egyszerű. Egyet biztosan nem akartam: újra meg újra a régi lemezt hallgatni, hogy most már tényleg az utolsó utáni percben vagyunk és tenni kellene valamit. Egy olyan megoldást kerestem, ahol az én kezemben van az irányítás és valóban működik hosszú távon is. Tisztában vagyok vele, hogy ezután sem ülhetek a babérjaimon. Azért örömmel nyugtázom, hogy jól döntöttem, amikor belevágtam. Az eredmények igazolják, hogy a jó úton haladok. 

Melyik megoldást választod?

240 percnyi skype konzultáció, 5 alkalom

Ez a csomag 3 db 60 perces online konzultációt, valamint 2 db 30 perces utánkövető online konzultációt tartalmaz. Az első 60 perces konzultáción átbeszéljük a táplálkozási szokásaidat és a teljes értékű táplálkozás alapjai kerülnek ismertetésre.  Az egy órás konzultációkon mindig az általad kiválasztott 1-1 fő területre fókuszálunk, és itt is kapsz konkrét gyakorlati tippeket a kivitelezéshez legyen ez a motivációd megtalálása, menütervezés vagy a konyhaszekrény „lomtalanítása”. A két utánkövető konzultáción elemezzük az előző konzultáció(k) alkalmával kitűzött cél megvalósulását, gyakorlati lépéseit. Szükség esetén módosítunk a célon vagy az oda vezető út egyes elemein. Ekkor már pontosabban látjuk, mely terülteken kell több segítség, esetleg több idő és hol lehet gyorsabban sikereket elérni.

Ajándék állapotfelmérés

Az ajándék állapotfelmérés az első konzultáció alkalmával történik, hogy pontosan lásd hol tartasz most és hova szeretnél eljutni. Megnézzük ez reálisan mennyi időt vesz igénybe, annak függvényében, hogy testre kell szabni a te időbeosztásod, élethelyzeted figyelembe vételével.

Ajándék receptek

A megvalósítás lépéseit praktikus tippekkel és receptekkel  segítem, természetesen annak figyelembe vételével, hogy mik a személyes preferenciáid.

69.990 Ft

59.990 Ft

120 percnyi online konzultáció, 3 alkalom

Ez a csomag 1 db 60 perces online konzultációt, valamint 2 db 30 perces utánkövető online konzultációt tartalmaz. Az első 60 perces konzultáción átbeszéljük a táplálkozási szokásaidat és a teljes értékű táplálkozás alapjai kerülnek ismertetésre. Egy fő problémára fókuszálunk, és itt is kapsz konkrét gyakorlati tippeket a kivitelezéshez. A két utánkövető konzultáción elemezzük az előző konzultáció(k) alkalmával kitűzött cél megvalósulását, gyakorlati lépéseit. Szükség esetén módosítunk a célon vagy az oda vezető út egyes elemein. Ekkor már pontosabban látjuk, mely terülteken kell több segítség, esetleg több idő és hol lehet gyorsabban sikereket elérni.

Ajándék állapotfelmérés

Az ajándék állapotfelmérés az első konzultáció alkalmával történik, hogy pontosan lásd hol tartasz most és hova szeretnél eljutni. Megnézzük ez reálisan mennyi időt vesz igénybe, annak függvényében, hogy testre kell szabni a te időbeosztásod, élethelyzeted figyelembe vételével.

 

 

29.990 Ft

24.990 Ft

60 perces online konzultáció, 1 alkalom

Ez a csomag egy darab 60 perces online konzultációt tartalmaz. A konzultáción átbeszéljük a táplálkozási szokásaidat és a teljes értékű táplálkozás alapjai kerülnek ismertetésre. Egy fő problémára fókuszálunk, valamint gyakorlati tippeket kapsz a kivitelezéshez.

 

 

 

 

 

14.990 Ft

Bejelentkezés, időpontegyeztetés, konzultáció Otthonról, kényelmesen

Időpontegyeztetés itt

Az első online konzultációhoz ezt a formanyomtatványt küldd be

p

Így tudsz időpontot kérni

Miután kiválasztottad a neked megfelelő csomagot, kérlek töltsd ki itt a jobb oldalon található időpontegyeztetési űrlapot.

Add meg a csomagot, amelyikre jelentkezel, aztán a nevedet és az email címedet, ahol a kapcsolatot fel tudom venni veled. 

Az első konzultációs alkalmat megelőzően kizárólag írásos formában, emailben kommunikálok.

Az üzenet mezőbe megadhatsz egyéb elérési lehetőségeket pl. telefonszámot vagy skype nevet is. A levelet nem látja senki más, közvetlen hozzám érkezik meg.

Választ 2-3 munkanapon belül kapsz, amennyiben nem vagyok szabadságon.

Kérlek vedd figyelembe, hogy táplálkozási és életviteli tanácsot kizárólag egészségmegőrzési céllal, egészségeseknek adok! Amennyiben egészségügyi problémád vagy diagnosztizált betegséged van, fordulj orvoshoz!

 

Időpontegyeztetés

Melyik csomagot választod?

3 + 1 =

Gyakori kérdések és válaszok

 

Annyiféle életmódváltó módszer van, mégis miben más ez a TÉT módszer?

Az biztos, hogy sokféle módszer van. Én 13 évig kerestem célzottan azt az alapot, ami lehetővé teszi, hogy legyen az bármilyen divatos táplálkozási irányzat, azonnal fel tudjam mérni, hogy az egészségemet szolgálja vagy sem. Miután ezt a biztos és tudományosan alátámasztott alapot megtaláltam, utána ötvöztem a gyakorlattal, hogy mindez a mai felgyorsult világban is kivitelezhető legyen.

Ezt, a már bevált és bizonyított, azóta is időszerű tudást és tapasztalatot ötvözi az általam kifejlesztett TÉT módszer (tudd-értsd-tégy) a mai kor követelményeinek és kihívásainak megfelelően. A gyakorlati kivitelezéshez a napjainkban ismert legújabb módszereket használom. Rengeteg idő és energia, ha ezeket az információkat egyesével szeded össze és még akkor sem biztos, hogy a rendszert támogatás nélkül testre tudod szabni. Több, mint 15 évnyi tudás és tapasztalat van a módszer mögött.

Honnan tudjam, hogy nekem való-e?

Őszinte leszek, ezt csak akkor tudod meg, ha megismered a módszert és azonosulni tudsz az alapelveivel, amelyek egyszerűek, mint az 1*1 és semmilyen előképzettséget nem igényelnek. Egy biztos, hogy nem leszel egyedül, a kérdéseidet felteheted és átbeszéljük, ha elakadsz.

Honnan tudjam, hogy nálam működik-e?

Mindenkinél működik, aki csinálja. Helyetted viszont nem tudja megcsinálni senki más. Fejben dől el és csak rajtad múlik a sikere. Az irányítás és a döntés a te kezedben van. Reális célokkal, tudatos tervezéssel és a prioritások felállításával képes leszel kivitelezni, vagyis működni fog.

Honnan tudjam, hogy meg tudom-e tanulni?

Sokkal könnyebben elsajátítható, mint gondolnád. Összesen 4 dolgot kell megjegyezned és ebből felépíthető az egész rendszer. Egyébként gyerekeknek is tanítják, amiből látszik, hogy nem az okozza a nehézséget, hogy meg tudod-e tanulni, hanem az, hogy a régi bevált szokásaidat át tudod-e alakítani és az új dolgokat a napi rutinod részévé tenni. Ennek egy feltétele van: ha úgy csinálod, hogy örömödet leled benne, akkor menni fog.

Honnan lesz nekem minderre időm?

Tény, hogy a tanulási folyamat, az új dolgok begyakorlása, az ételek elkészítése időt vesz igénybe. Ahogy egyre rutinosabb leszel, egyre kevesebbet. Időd akkor lesz rá, ha betervezed és priorizálsz. Azt neked kell eldönteni mennyire fontos ez számodra és a jelenlegi élethelyzetedben mennyi időt tudsz áldozni rá. Biztosan lesznek olyan hetek, amikor csak minimál design kivitelezésre lesz lehetőséged és olyan is, amikor szárnyalsz. Ez nem különbözik az életmódváltás esetén sem a többi olyan dologtól, ahol szintén változtatni vagy fejlődni szeretnél.

Mi szükséges az ételek elkészítéséhez?

Az ételek elkészítésénél sem speciális alapanyagokra, sem speciális tudásra nem lesz szükség. Fontos számomra, hogy a recepteket úgy állítsam össze, hogy mindenkinek kivitelezhető legyen. Aki otthon van a konyhában, annak nem okoz kihívást. Aki nincs, de hajlandó megtanulni, annak pedig nagyon részletes leírásokkal tudok segíteni. Az eszközök, amik szükségesek hozzá, minden olyan háztartásban megtalálhatóak, ahol főznek. Természetesen vannak olyan eszközök, amik megkönnyítik az ember életét, de el lehet dönteni, hogy beruházol-e ilyesmibe vagy sem. A módszer sikerének ez nem feltétele.

Mennyi időt vesz igénybe az ételek elkészítése?

Az ételek elkészítésénél a legfontosabb szempont számomra is a gyors és könnyű kivitelezés. Amikor elkezded, gyakran több időt vesz igénybe a tervezés, az alapanyagok lecserélése, mint maga az elkészítés. Ha amúgy is főznél vagy sütnél, akkor az nem igazán befolyásolja az időtartamot, sem az előkészületeket vagy az utómunkálatokat, hogy teljes kiőrlésű lisztből és mézzel vagy fehér lisztből és kristálycukorból csinálod a süteményt. A friss ételek elkészítése pedig gyorsabb, mint a főtt ételeké. Pár hét után bele lehet jönni. A konzultáción természetesen tippeket és trükköket is kapsz, amik segítenek mind a kezdeti időszakban, mind pedig a fenntartásban.

Mi van akkor, ha elakadok?

Ha csomagot veszel és nem egy egyszeri konzultációt, akkor a csomagban lévő konzultációkon alaposan kielemzünk, felmérünk, majd kitűzünk és megtervezünk mindent. Az utánkövetés alkalmakon pedig megnézzük mi okoz nehézséget, mit kell korrigálni. Megnézzük azt is melyik témában és miért akadtál el. Felteheted a kérdéseidet és bizalommal fordulhatsz hozzám. Találni fogunk egy számodra is elfogadható, kivitelezhető megoldást.

Mi lesz, ha nem tudok ellenállni a kísértésnek?

Az egészséges életmód kialakítása és a táplálkozás átállítása nem megy egyik napról a másikra. Ez egy hosszabb folyamat, ami viszont azt is jelenti, hogy ha egy hónapban egyszer megbotlasz, attól még nem esik kútba az egész eddigi munkád. Persze, ha minden nap becsúszik valami, akkor érdemes elemezni és feltárni az okát, hogy neked ez miért nem megy, miért nem tudod betartani, annak ellenére, hogy eltervezted.

Mikor lesz végre eredménye?

A teljes értékű táplálkozás nem csodaszer. Viszont a megelőzés legjobb módszere! Nem fogja visszafordítani a már visszafordíthatatlan folyamatokat: az epeköve senkinek sem fog eltűnni, illetve a lyukas foga sem lesz újra egészséges, csak attól, hogy egészségesen táplálkozik. És hogy mikor lesz eredménye? Ezt mindig egyénileg kell meghatározni, az adott élethelyzethez igazítani. Amennyit belefektetsz, annyit tudsz kivenni belőle. Ha többet tudsz vele foglalkozni vagy nagyobb lépéseket is bevállalsz, akkor hamarabb célba érhetsz, csak vigyázni kell, nehogy túl sok legyen és emiatt feladd. Akkor inkább haladj kisebb lépésekben. A bujakevi.hu erre tanít: „Nem a lépés nagysága számít, hanem az iránya.” A minőség nálam megelőzi a mennyiséget.

Ajándékba is adhatom?

Természetesen. Kérlek írj az időpontegyeztetés űrlapon keresztül a csomag megjelölésével és jelezd, hogy ajándékba lesz. Az adminisztratív dolgokat veled rendezem. Amikor átadtad az ajándékot, akkor a megajándékozott már tud konkrét időpontot egyeztetni velem a neked a válaszlevelemben megküldött csatornákon.