Dr. Max Otto Bruker (1909-2001) német orvos által gyakran hozott példát alapul véve nem nehéz belátni, hogy míg egy természetes élelmiszer fogyasztása egy bizonyos gyakoriság és/vagy mennyiség után undort vált ki az emberből, addig az élvezeti cikkek (pl. dohányzás, alkohol, finomított cukor) rendszeres fogyasztása arra ösztönzi a fogyasztót, hogy újra és újra hozzájusson. Az idő előrehaladtával jellemzően egyre nagyobb mennyiség szükséges ahhoz, hogy ugyanazt a „hatást” elérje vele. A természetes élelmiszerek iránt ilyen jellegű függőség nem tud kialakulni. Amennyiben minden nap háromszor spenótot kellene ennünk, akkor néhány nap után telítődnénk – természetes „védekezésként” az egyoldalú táplálkozásra – és undorral fordulnánk el a következő adagtól, valamint egy jó ideig valószínűleg rá sem tudnánk nézni a spenótra. Ezzel szemben ma már tényként ismert, hogy a finomított cukor fogyasztásához a szervezet olyan szinten hozzá tud szokni, hogy egyre nagyobb és nagyobb mennyiségben kívánjuk és képesek is vagyunk fogyasztani. Gyakran előfordul, hogy akaratunk ellenére finomított cukrot tartalmazó élelmiszert fogyasztunk, mert nem mindig egyértelmű, hogy miben és milyen mennyiségben található meg, ha nem olvassuk el tüzetesen az összetevők listáját (amennyiben előre csomagolt árut vásárolunk). Sokan úgy gondolják, hogy ők nem fogyasztanak finomított cukrot, ha nem esznek édességet és nem isznak cukrozott üdítőket. Rejtett cukor azonban szinte minden feldolgozott, félkész és kész termékben van a pizzától a felvágottakon át a joghurtokig.

Ha még ezek után is úgy gondold ez képtelen ötlet, nem létezik, a cukortól nem lehet valaki függő, akkor nézd meg, hogy mennyi idő telt el azóta, hogy utoljára finomított cukortartalmú élelmiszert fogyasztottál. Egy nap, egy hét, egy hónap, esetleg évek? Vagy csupán néhány óra és már most jól esne egy kis utánpótlás? Az sem mindig egyértelmű, hogy miben is van finomított cukor. Azoknál az élelmiszereknél, amelyeket nem magunk készítünk el javasolt megnézni az összetevők listáját, hogy tartalmaz-e, és ha igen, milyen formában, milyen elnevezéssel cukrot.

Térjünk vissza kicsit az édes íz iránti vágyra. Összegzésként elmondható, hogy eredendően a vágy tehát az édes íz iránt létezik, és nem a finomított cukor iránt. Az anyatej is édeskés, természetes formában tartalmaz cukrokat és tökéletes táplálék az újszülöttnek, de nem okoz függőséget és nem emiatt alakul ki később esetlegesen a cukorfüggőség sem. A babák a hozzátáplálás során sok olyan természetes élelmiszerrel találkoznak, és szívesen fogyasztják azokat is, amelyek nem kifejezetten édesek (pl. répa, tök, uborka, gabona). A fokozott vágy az édességek iránt fokozatosan, apró lépésekben és időben elhúzódóan alakul ki, többek között például a kényelmünket szolgáló késztermékek túlkínálata, a feldolgozott élelmiszerek nagyarányú fogyasztása miatt.

A természetes édes utáni vágyat tehát NEM kell elfojtani, lehet ugyanis teljes értékűen is finom desszerteket, édességeket, sőt fagylaltot is készíteni. Nem szükséges az éppen aktuális és divatos mesterséges édesítőszerre vagy cukorhelyettesítőre vadászni. Ezen kívül fontos azonban az is, hogy figyeljünk a mértékre, mert alapvetően nem javasolt minden nap valami édeset nassolni. Ha úgy érezzük, hogy mégis, akkor mindenképpen természetes alternatívát válasszunk.

…ezért nagy fába vágja a fejszéjét az, aki el kívánja kerülni.

Ha neked is az a célod, hogy megőrizd az egészségedet, akkor figyelj arra is, hogy hogyan tudod elkerülni a finomított cukrokat. Ismerned kell a különböző elnevezéseit és ha kész terméket vásárolsz, akkor bizony meg kell nézni, hogy mit tartalmaz, mivel az egészséges, természetes édesítésre a finomított cukrok nem jelentenek megoldást. Arról, hogy mi minősül természetes alapanyagból készült, de iparilag feldolgozott, azaz finomított cukornak, ebben a cikkben olvashatsz bővebben (Segítség, CUKOR! | bujakevi).

Az édesítőszerek elég heterogén csoportot alkotnak. Ami általánosan elmondható róluk, hogy élelmiszer-adalékanyagnak minősülnek és ezért E-számmal rendelkeznek. Felhasználási területük az élelmiszerektől, a gyógyszereken és állati takarmányokon át a kozmetikumokig terjed.

Árszínvonaluk változó, vannak olcsó, az élelmiszeripar által nagy mennyiségben használt anyagok (pl. a szacharin) és drága, költséges előállítású alternatívák is (pl. a xilit).

Az Európai Unióban engedélyezett édesítőszerek közé tartozik az

Ezek az édesítőszerek nem szénhidrátok – ebből logikusan következik, hogy nem is úgy viselkednek az emberi szervezetben, mint a szénhidrátok – és ezért nincsenek hatással a szénhidrát-anyagcserére. Ezt a tényt a reklámokban gyakran felhasználják, persze magyarázat nélkül. Nagyon jól hangzik, hogy (szinte) nulla kalóriatartalmúak (fogyókúrázóknak), vagy az, hogy nem emeli a vércukorszintet, ezért cukorbetegek is nyugodtan választhatják, de ettől még nem lesz beilleszthető az egészséges étrendbe.

Az édesítés során fontos alapanyagok még a cukorhelyettesítőként szolgáló cukoralkoholok is, melyeket jellemzően a legtöbb helyen megkülönböztetett csoportként kezelnek az édestőszereken belül. A cukoralkoholok a szénhidrátok redukciójakor képződő polialkoholok (többértékű alkoholok). Az Európai Unióban engedélyezett – E-számmal rendelkező – következő anyagokról van szó:

A kiindulási anyag itt is természetes anyag, ugyanúgy, mint a finomított cukrok esetében, amelyből különböző ipari eljárások során állítják elő a cukoralkoholt. A xilit előállítását érdemes elolvasni, nagyon tanulságos, ha valakit érdekelnek a környezetvédelmi szempontok is (itt találod: Xilit – Wikipédia (wikipedia.org)).

A legtöbb cukoralkoholt édesítőszerként használják, mivel számos közülük édes ízű, azonban az édesítő erejük nem éri el a szacharózét. A cukoralkoholok színtelen, kristályos vegyületek, hasonló formában kaphatóak, mint a kristálycukor és közkedveltek pl. a fogyókúrázók körében.

Mivel ezek a vegyületek, az édesítőszerek előbbi csoportjához hasonlóan, szintén nem szénhidrátok, ebből következik a korábban már leírtaknak megfelelően, hogy az anyagcsere során sem úgy viselkednek, mint a szénhidrátok. A cukoralkoholok figyelemreméltó tulajdonsága, hogy nem okoznak fogszuvasodást, mivel a cukoralkoholok bontását a szájban lévő baktériumok – a szénhidrátokkal ellentétben – nem kezdik meg. Ezt a tényt is előszeretettel használják a reklámokban, azt sugallva, hogy ez a megoldás „egészséges alternatíva” a finomított cukor helyett és így nem kell lemondani az édes ízről a rágógumiban, a fogkrémekben, szájvizekben sem.

Mellékhatásuk, hogy az elfogyasztott mennyiségtől függően hashajtó hatásúak lehetnek, a feldolgozásuk néhány esetben puffadással, fokozott gázképződéssel jár a vastagbélben.

Amit még ezen felül jó tudni az édesítőszerekkel kapcsolatban

Ha úgy döntünk, hogy az édesítésre édesítőszereket használunk, akkor is vegyük figyelembe, hogy az édesítőszerek nem használhatók csecsemők és kisgyermekek számára készült élelmiszerekben (36/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet).

Kivételes esetekben indokolt lehet édesítőszer használata orvosi javaslatra akár gyermekek, akár felnőttek esetén (pl. cukorbetegség).

Az édesítőszereket tartalmazó élelmiszereket olyan felirattal kell ellátni, hogy az édesítőszerek jelenléte egyértelmű legyen a fogyasztó számára. A címkén az élelmiszerekben található édesítőszereket illető figyelmeztetéseket is fel kell tüntetni.

#1 A méz

A méz élelmiszerként történő felhasználásának története a fáraók idejére nyúlik vissza. A szacharóz (étkezési cukor) felfedezéséig és ipari előállításáig a méz volt a legjelentősebb édesítésre használt „fűszer”.

A méz egy természetes, ún. élő étel, melyet a méhek jellemzően növényi nektárból (vannak kivételek pl. növényi nedvek vagy a mézharmatméz) a saját anyagaik hozzáadásával átalakítanak, raktároznak, dehidratálnak és lépekben érlelnek.

A méhek a virágokból nektárt és virágport gyűjtenek, de csak a nektárból készül méz. A nektárt a „mézgyomrukban” szállítják a kaptárba, ahol folyamatos vízkivonás és a saját mirigyeik váladékával vegyítve érlelik mézzé. A nektár szacharóztartalmát speciális enzimek segítségével felbontják szőlő- (glükóz) és gyümölcscukorra (fruktóz).

A méznek magas a cukortartalma (80-85%). Az átlagos fruktóztartalom 39%, az átlagos glükóztartalom 31%, emellett tartalmaz még 7% maltózt, 1% szacharózt és átlagosan 17% vizet.

A cukrokon kívül fontos benne a vitamin- és az ásványianyag-tartalom, illetve az enzimtartalom is, továbbá aminosavak, hormonok és aromaanyagok (eddig több, mint 300 különböző aromaanyagot azonosítottak) is megtalálhatóak benne. Minél sötétebb a méz színe, annál több ásványi anyag van benne. Az emberi szervezet számára szükséges, 24 ásványi anyagból 22 jelen van a mézben, így például tartalmaz többek között kalciumot, vasat, magnéziumot, foszfort.

A mézben sokféle vitamin megtalálható (pl. B1, B2, B5, B6, C), ám mennyiségük meg sem közelíti a friss gyümölcsök, zöldségek vagy a gabona vitamintartalmát. Sajátossága ellenben, hogy vitamintartalmából a tárolás során alig veszít, akár hét éven át is megőrzi vitaminjait.

A tartalmazott enzimek jelentősége sokkal nagyobb mennyiségüknél. Enzimek ugyanis – a többi összetevővel összevetve – kis mennyiségben találhatóak meg a mézben, viszont ahhoz, hogy a méz élő étel maradjon elengedhetetlen a jelenlétük.

A méz tehát az egyik természetes édesítőszer. A konyhában értékes „fűszernek” számít, napi fogyasztása azonban nem javasolt, mert ugyanúgy fogszuvasodást okoz, mint a finomított cukor. A gyomorbántalmakkal küzdőknek nem ajánlott a fogyasztása, mert intoleranciát, túlérzékenységet okozhat.

A méznek sok fajtája és ennek megfelelően eltérő, a fajtára jellemző íze van.

A méz édes ízét a nem kristályosodó gyümölcscukor (fruktóz) adja, azt pedig, hogy milyen zamatú lesz, azok az illóolajparányok határozzák meg, melyeket a különféle virágok nektárjai adnak, amit a méhek összegyűjtöttek. A méz színe idővel sötétedik, csökken az aromagazdagsága, az enzimek és az illóanyagok mennyisége, ezért tanácsos frissen (egy éven belül) elfogyasztani.

A méz (csak) addig számít teljes értékű tápanyagnak, amíg fel nem hevítik (42 Celsius fok fölé), ugyanis a mézben található vegyületek közül sok a hőérzékeny pl. enzimek, vitaminok.

A méz, mint természetes és élő élelmiszer előállítása drága, mivel nagy az élőmunka igénye és rengeteg egyéb tényező befolyásolja azt, hogy egy adott évben milyen mennyiségben és minőségben áll rendelkezésre (időjárás, méheket érintő betegségek stb.). Figyeljünk oda, hogy megbízható forrásból szerezzük be, mert az elmúlt években nem egy, a mézhamisítással kapcsolatos botrányról lehetett olvasni a médiában.

VIGYÁZAT a mézet is hamisítják!

A hamis méznek jellemzően két csoportját különböztetik meg: a kevert mézet és a műmézet, vagy más néven ipari mézet.

A Magyar Élelmiszerkönyv szerint, ha a mézhez más anyagokat adnak, akkor a termék nem nevezhető egyszerűen méznek. Mivel a hamisítás nyomainak egy része gyantás szűréssel eltüntethető, a gyantás szűrést az Európai Unió betiltotta.

Kevert mézről akkor beszélhetünk, amikor a különböző termelőktől felvásárolt mézeket összekeverik. Mivel ezt a mézet nem egy meghatározott, ellenőrzött méhállomány termeli, már nem biztosított, hogy minden releváns információ rendelkezésre áll az eredetével kapcsolatban. Előfordulhat olyan is, hogy olyan méz kerül bele, melynek előállítása során antibiotikumot, mézelést serkentő szereket használtak. A kevert méz nem feltétlenül magyar, sőt az sem biztos, hogy európai mézeket kevernek össze. Gyakran idegen, toxikus, allergiát okozó anyagokat is tartalmazhat.

Műmézről (ipari mézről) akkor beszélünk, amikor a mézszerű anyagot állítanak elő ipari körülmények között. A műméz, ahogy a neve is mutatja, nem is méz, csak kinézetre, állagra, illatra hasonló. Ezt az aromatizált, színezett invertcukrot nagyüzemileg tudják előállítani és ezáltal sokkal olcsóbb, mint a valódi méz. Nézzük, mi kell az előállításához ipari körülmények között: egy kb. 75%-os cukoroldat (izocukor, cukorszirup), katalizátorként legtöbbször kénsav vagy sósav (esetleg borkősav, citromsav, tejsav, hangyasav, foszforsav), megfelelő üst, keverőlapátok, és hőmérséklet, végül nátrium- vagy kálcium-karbonát a „nemkívánatos segédanyagok” semlegesítéshez. Aztán jöhet a mézaroma, színezék, tartósítószer, esetleg egy kevés pollen, hogy minél élethűbb legyen a mézutánzat. A pontos eljárás üzleti titok. Ebből is látható, hogy a műméznek semmi köze a természetes, valódi, méhek által előállított mézhez.

Hogyan ismered fel a hamis mézet?

Sajnos ránézésre nem lehet megállapítani a mézről, hogy valódi vagy hamis. Amit megtehetünk az annyi, hogy elolvassuk a címkét és ha az összetevők között bármi egyéb szerepel a mézen kívül (pl. fruktóz, aroma, színezőanyag, karamell stb.), akkor ne vegyük meg. Ha piacon vagy a termelőtől vásárolunk, akkor udvariasan kérdezzünk rá, hogy hogyan is készült, keverték-e vagy tettek-e hozzá valami egyéb anyagot.

Legyél tudatos, ne hagyd magad megtéveszteni, ha az édesítésről van szó. Az eddig felsorakoztatott tények magukért beszélnek. Hogy ki melyik megoldást választja ezek ismeretében az édesítésre, az pedig egyéni döntés és felelősség.

Útravalóul ezt az 5 dolgot jegyezd meg:

#1. A legjobb és legegészségesebb megoldás, ha magunkat és a gyermekeket születésüktől fogva az élelmiszerek természetes édességéhez szoktatjuk hozzá és nem az édesítőszerrel vagy finomított cukorral édesített élelmiszerekhez.

#2. Finomított cukorra és édesítőszerre a szervezetnek nincs szüksége.

#3. Ha nem szeretnél lemondani a finomított cukrok fogyasztásáról, akkor vedd figyelembe, hogy a finomított cukor élvezeti cikk (minimális mennyiségben is), és nem táplálék, ezért tarts mértéket!

#4. Az egészséges életmódot folytatni kívánóknak a finomított cukor különböző fajtái és a mesterséges édesítőszerek (ide értve a cukoralkoholokat is) nem jelentenek megoldást, mert izolált, ipari feldolgozáson átesett vagy mesterségesen előállított vegyületekről van szó.

#5. Alapvetően azt tudom javasolni, hogy az édesítést egyszerűen csináld másként, természetes édesítésre alkalmas alternatívákkal. Ehhez a méz, az édes gyümölcsök és az aszalványok jöhetnek szóba annak, aki az egészségének megőrzését tartja szem előtt.